A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vicc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vicc. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 11., hétfő

MACSKALANDOK...

Mint tudjuk, a családban mindig a macska az úr...


No, szóval, hát, ugye, ő nem az én nevelésem, öntudatos, okos, határozott (nem mintha az én nevelésem nem bírna e jellemzőkkel, példa rá Szasa és Negró). Viszont nem annyira "anyás" és "babás". Némiképp hobó. Valószínűleg megszokta, hogy magának kell magáról gonoskodnia, s hogy ő önmaga ura.
Na, azért, arra persze volt esze, hogy ezen változtasson, nyilván azért sétált be a házba.Kitűnő érzékkel. Persze, hogy szeretettel fogadtuk! Röpke négy hónap alatt nem csak az épületet, a szobákat, de az ágyakat is bevette,a szívünkről már nem is beszélve. Az a legkevesebb, hogy a nem épp bőséges anyagiakból közel húszezer volt az egészségügyi generálja: (ivartalanítás, mikrochip, kombinált fertőző betegségek és veszettség ellen való oltás, bolhairtók) sokkal kínosabb, hogy "gazdija cicája". Vagyis, sok tekintetben, oylan mint én: roppant zombi, ha álmából felverik. Ha meg egyszer zombi, akkor morcos is. A kevésbé kínos, ha szeretnél bejutni valahogyan a saját ágyadba, de sehogyan sem tudsz, mert a közepén terpeszkedik egy önnön méretének kb háromszorosára, kéjesen elnyújtódzó, igen csinos macsek. Az ember egy darabig mérlegeli, hogyan alakulhatna át gilisztává, bearaszolandó, avagy gumiemberként, milyen bicska poziciókban tölthetné a reggeleig hátralévő órákat éjszakai nyughelyének (??) negyednyi töredékén . Aztán, óvatosan, takaróstól megemeli, áthelyezi, simizi... olykor, szerencsés esetben a kis huligán közben fel sem ébred.
A kínosabb ennél, hogy szeret. Igen, szeret. Naná. Még szép. Hála Istennek. Ki kedvelné az egyoldalú kapcsolatokat, nem igaz? Csak, hát, ennek vannak bizonyos megnyilvánulásai. Nevezetesen, hogy a közeledben szeretne lenni. Konkrétabban, az öledben. Az íróasztal sarkáról egy szempillantás alatt odafurakszik, s a majdnem törökülésből félig levegőben lógó, vagy épp az asztalnak támasztott lábon elnyújtódzik. Gazdi persze, attól fogva, deréktól lefelé, moccanni sem mer. Szoborrá dermed. Viszasírja a fél órával előbbi pillanatokat, amikor is a cica az asztal sarkáról csak az írásba kibicelt bele, hatalmas sorközöket, vagy megfejthetetlen szavakat gyártva. Aztán, nincs mese, mozdulni kell, a láb már gémberedett. Lasan érzéketlen, hajlik lefelé, vele csúszik a percről percre mind súlyosabbnak tűnő, s valóságban csak kicsit lasabban, napról napra súlyosbodó cica. Fel kell ébreszteni, emelni, áthelyezni.. Na, ez az... ébresztés... Tiltakozás, morgás, fújás, mi több csúnya pofozkodós jelenet következik... Remélem, senki sem feltételezi rólam, hogy egy újjal is bántalmaznék egy cicát. Csak, úgy a miheztartás, és a pofonok elhelyezését ileltőleg, pontosításnként. Jól van na, szóval, a frászokat én kapom, tőle. Úgy kell nekem. Minek ébresztettem fel, nem igaz? Tök jogos.

A történet folytatódik... a hosszabb , teljes változat ITT olvasható

2009. július 31., péntek

LE VAGYOK SZARVA!


Az élet napos oldalán is olykor megjelennek az árnyak...



Tegnap, késő reggel.
Kedélyes, kellemes hangulat. Meghitt nyugalom.
Fekszem az ágyon, már ébren, csak úgy, henyélve, élvezve a kényelmet...ő is itt van velem. Hozzám simul. Úgy helyezkedik, hogy ujjaim a tarkóját érjék, és én lágyan simogatom. A kis pihék viszonozzák a cirógatást ujjaimon. Az élvezettől félig lehunyja a szemét... szeretem!
Az érzés, persze, kölcsönös. Tudom, sejtjeimben érzem, minden jel ezt mutatja. Így is indult... "Első látásra" ahogyan az meg van írva.
Némán élvezzük a csendes, együtt töltött pillanatokat, perceket. Jó ez a harmónia.
Aztán, lessan megmozdul. Fentről indul, és végighalad a testemen. A könnyű nyáriruha kicsit felcsúszott, csak csípőig fed, így még jobban érzem, kicsit csiklandós, mikor már a combomnál halad. Itt egy kicsit megáll, időzik... vajon...?
Egy furcsa, gyors mozdulat... és aztán, a melegség. A térdem fölött érzem, viszonylag nagy területen, majd tenyérnyin.

Na, igen... egy ekkora papagáj, bizony, már nagyot tud trottyolni!


**********
Hiába, az élet napos oldalán is olykor megjelennek az árnyak. Csak, éppen nincs jelentőségük és, legalább van min nevetni! ;o)
Apropó! A hmmm... melléktermék nem arról híres, hogy szerencsét hoz?

2009. február 15., vasárnap

AZ ÉLET HUMORA...

A múltkor azt ígértem, legközelebb csak valami vidám témával jövök. Elég volt a bajokból, kellemetlenségekból, tragédiákból!
Egy kedves, viccesnek tűnő levelet kaptam, de az a helyzet, hogy ez tulajdonképpen színigaz... Vagyis, az élet humora! Bizony, így van ez jól, ha tudunk nevetni önmagunkon, nehézségeinken, "kínlódásainkon" is! :o)



SZÓVAL: MINDEN SORA IGAZ!
... AVAGY: A NŐK ÉS A NYILVÁNOS WC


Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy legelőször le kell törölni a wcülőkét wcpapírral, majd ezt követően kis darab wcpapírkákat tett az ülőke teljes felületére.

Végül megtanította: "Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre".

Ezt követően megtanította "a pózt", azaz, hogy tartsd meg az egyensúlyodat a vécé felett úgy, hogy rá se ülj, és ne is érj hozzá a felületéhez.

"A Póz" megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében, amely végigkíséri őt egész hátralévő életében. De még felnőttként is nehéz megtartani, amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.

Amikor el "KELL" menned vécére nyilvános helyen, azzal fogsz szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz., mosolyogva, kedvesen, és látod, ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy "behugyozom".

Végül rád kerül a sor, de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy "ne haragudj, a kislányom nem bírja már tovább".

Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.

Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik és ráveted magad, szinte kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.

Bemész és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem baj. Rátennéd a taskád az akasztóra de nincs (sosincs), gondolod majd a kilincsre, az sincs, ezért szemügyre veszed a területet, lenézel a földre és látod, hogy gyanús, meghatározhatatlan víz van a földön, nem mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, hogy himbálózik alattad, nem beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert annyira tele van, hogy alig bírod el, olyan dolgokkal, amiket szép lassan tettél bele, de a nagy részét nem is használod, de mégis ott van, hátha kelleni fog valamikor.

De visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid és odateszed magad "a pózba". Micsoda megkönnyebbülés!!!... Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy a combjaid elkezdenek remegni, mert lógsz a levegőben, a lábaid behajlítva, a bugyid elvágja a vérkeringésedet a combjaidban, a kezed, amely tartja az ajtót kinyújtva és egy 5 kilós táska a nyakadban.
Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél, nem volt időd letörölni a vécédeklit és bevonni papírral. Valószínűleg nem történne semmi, ha leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: "sose ülj rá a nyilvános vécékre", ezért úgy maradsz "a pózban" remegő lábakkal.

De jaj. egy rossz kalkuláció miatt érzed, ahogy egy vékony sugárban végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a harisnyád is olyan lett!!!

Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet ne érje, de hát óriási koncentrációt igényel megtalálni a helyes "pózt".

OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget, és inkább elkezded keresni a wcpapírt, de a k. életbe!!!

Üres, nincs papír (mindig üres)! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papírzsebkendő, de ahhoz, hogy megkeresd, el kell engedned az ajtót. Egy pillanatra kételkedsz, hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni, muszáj elengedni.

És persze, hogy amikor elengeded, valaki belöki az ajtót, amit meg kell fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal, miközben
kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!! Viszont ekkor megbizonyosodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az információ, aki kint várakozik, ezért az ajtót már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rád törni (ebben mi nők, nagyon tiszteljük egymást) és végre nyugodtan elkezdheted keresni a papírzsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni, de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel egyet.
Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az erőltetett testtartásban, amiben még mindig vagy, a vádlid már majdnem szétrobbant.

Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról.

És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem, és hát valljuk be, "nem tudhatod milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen"... Már teljesen ki vagy merülve mire felállsz, nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a wc-t.

Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan sok fajta szenzoros csap van manapság, és addig érintgeted, amíg egy hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a notre-dame-i toronyőr púposa lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról.
A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba, mert ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre áldozni, és kimész.

Ha szerencséd van nem húzol magaddal egy darab papírzsebkendőt a cipődön vagy ami még rosszabb nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat és kivillant a feneked.

Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfi vécébe, kijött és még egy újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.

"Miért voltál bent ilyen sokáig?" - kérdezi az idióta.

És csak ennyit válaszolsz: "Sokan voltak".

Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba, szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy, az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót és a harmadik beadja a papírzsebkendőt az ajtó alatt, és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a "pózt" és a méltóságodat.

Köszönöm mindazoknak akik, voltatok velem mosdóban és voltatok fogasok vagy tartottátok az ajtót!!!...
De ez az írás minden olyan férfinak is szól aki eddig nem értette, miért mennek a nők egyszerre vécére. Íme a válasz.

:o))