Szomorú...

Sokan, nagyon sokan mennek el örökre... Köztük, nagyjaink. Döbbenetes látni, megélni, hogy akik vidámabbá, szebbé, teljesebbé, okosabbá tették az életünk... nos, ők is csak halandó emberek. Bár, már önmegában ez is baj. A halandó. Tudjuk, természetes. Tudjuk, az élet rendje. És, mégis... sosem fogjuk igazából negszokni, elfogadni. Én is írtam pár szomorú emlékezést. Emlékezést olyanokról, akik az élet különböző területein, nagyot alkottak, s már nincsenek köztünk.
Popper Péter még hetven éves sem volt... Mikola Klára februárban hunyta le örökre a szemét. Még csak a negyvenhetedik életévében járt.... Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészünk, Körmendi János 81. éves volt, mikor, 2008-ban, itthagyott minket. Ma is hiányzik. Szintén a 2008-as év vesztesége volt Zoltán Béla, a Benkó Dixieland Band együttes trombitásának halála. Ugyanabban az évben, 2008 movemberének végén halt meg Flipper Öcsi. Ő még csak 46 éves volt! A szomorú esemény kapcsán, -pl., a Képes Újság megemlékezéséhez-, kollégájával és barátjával,a legifjabb Járóka Sándorral (Djaroka) készítettem interjút. Aki, nem sokkal zenérsztársa előtt, édesapját, a híres prímást vesztette el. Mégis, az apa számára, ez talán megváltásnak tekinthető, hisz évek óta kómában feküdt. Egyáltalában nem volt idős. De az, hogy tavaly, a 38 éves fia is követi... az tényleg döbbenetes.
Daróczi Dávid is fiatalon, tragikus körülmények közt, hirtelen hagyott itt minket.
Nagyon hiányzik Kishonti Ildikó, fiatalon távozott Albert Györgyi...
Ha a korábbi éveket nézzük: Dargay Attila, Gerald Durrell, Simándi József, Shütz Ila, Cserháti Zsuzsa, Tolnay Klári... s ahogy megyünk visszafelé az időben, gyarapszik a sor. Nem gyarapítom... emlékszem.
Mert, csak egyet tehetünk: őrizzük emléküket, örökségüket.

Ki szép, ki jó...

Ma újra eszembe jutott. Kedves, tanulságos, a "nagyon igaz" történetek sorába tartozik. Egy netes cikk alatt "beszélgettünk" az ideális párkapcsolat, párválasztás, "nézd meg az anyját, vedd el a lányát" kitétel témájában. Akkor ugrott be.
Kislányként - miylen érdekesen hangzik így, elsőre, hogy pont ott - a Ludas Évkönyvben olvastam először.


Móricz Zsigmond: Ki szép, ki jó

A síksági kis állomás a ragyogó, átlátszóan harmatos reggelen már tisztára söpörve várta a személyvonatot. Mihály, az újonnan kinevezett vasúti szolga boldogan, megelégedett arccal nézte végig munkáját. Kézben tartotta a nagy nyírág seprût, amelynek vonásai olyan szépen meglátszanak a porban, mintha rajzolva volnának. Kár azt eltaposni:

-­ No, Mihály ­ szólt rá a forgalmi tiszt, aki a vonatot várva ott sétált le s föl -, maga már kész ember. Csak meg kell házasodnia.

A legény katonásan kihúzta magát.

- Igenis, csak vóna kit! ­ felelt.

-­ Ej, hát nincs babája a faluban?

A legény oldalra billenti a fejét.

-­ Hát, instálom, én már nemigen veszek el parasztjánt!

A tiszt úr nevet. Persze, egy hete már, hogy "véglegesítve" van Mihály úr. Amint bejött a vonat, meg is mondta bizalmasan a vicináliskalauzoknak:

-­ Ajánljanak ennek a fiúnak egy neki való, rangbéli jánt, mert ez már nem vesz el parasztot.

-­ Komendálok én magának, Mihály! ­ szólt egy öreg, jóízű altiszt. ­ Ojan egy jányt, mind a tíz ujját megszopja utána.

-­ Ki lenne az? ­ kérdezte Mihály, mint aki nem könnyen áll kötélnek.

-­ A 37-es őrnek van két lánya. A nagyobbik jó vón magának. Nemigen csúnya, de nagyon dógos. A kisebbik igen szép, csakhogy nem szereti a munkát, csak a cifrálkodást.

-­ Hm.

-­ Gyüjjön be az esti vonattal, majd a tizenegyessel visszagyün. Addig úgysincs dolga itt.

-­ Megeshetik.

-­ Megalkudtak mán? ­ kiáltott feléjük a forgalmi tiszt.

-­ Meg.

-­ Akkor mehet.

S a takaros "kávédaráló" döcögve, nyögve, szuszogva megindult. Így történt, hogy Mihály estére elkéredzett, s bement a szomszéd városba a nagyállomásra. Ott már várta az öreg altiszt, aki mindjárt gondja alá is vette Mihályt, s kivitte a szomszédos 37-es őrházhoz.

Jóestével köszöntek be.

-­ Nini, András koma, hol jár itt? ­ fogadta őket a roppant nagy termetű őr, a túlságosan kicsiny és lányos csecsebecsékkel telezsúfolt szobában. Számos vasutas-ruhadarab tette ismerőssé s szépen díszített házioltár tette ünnepélyessé a szobát.

András koma bemutatta a vendéget, ki légyen, mi légyen, mi járatban vagyon. Mihály sorra parolázott, s jól megfogta a lány kezét; mindjárt látta, hogy ez a nagyobbik, mert nemigen volt szép.

A másik lányt sehol nem lehetett látni.

-­ Na, tessék leülni... Csorba úr a jármi állomáson van?

Csorba úr, mármint Mihály, kihúzta a derekát, hátraszegte a nyakát, s torokhangon beszélt, hivatalosan. S olyan szakszerű fejtegetésekbe merültek, mintha a vizsgáló bizottság előtt volnának. A 37-es õr nagy fejével bólongatott, meg volt elégedve a fiatalember felfogásával, és azt mondta neki:

-­ Jövője van magának, barátom!

A nagyobbik lány ott ült a sarokban, egy karosszéken az anyja mellett, s előrehajolva közömbösen hallgatta a pohár mellett okosan diskurálók beszédét. Mihály buzgón beszélt, s oda se nézett rá, azon törte a fejét, hol lehet a kisebbik lány.

Egyszer csak fölállt és kiment. A konyhára volt kíváncsi. Jól számított; ott hevert a kisebbik lány az ágyon. Csinos, hétköznapi ruha volt rajta.

-­ Hát maga miért nem jön be?

-­ Minek? ­ vont vállat a lány, s összébb igazította magán a ruhát.

-­ Hát diskurálni.

-­ Minek menjek? Sz maga Julcsához jött, nem énhozzám.

"Ahá! ­ gondolta magában Mihály. ­ Hát a másik a Julcsa. Derék lány."

Elnézte ezt is.

"Takaros cseléd!" ­ gondolta róla, s megszólalt:

-­ Én ahhoz jöttem, aki nekem tetszik. Nem Julcsához, se nem Borcsához.

-­ Haha ­ kacagott fel a lány -, én nem vagyok Borcsa!

-­ Hát?

-­ Majd bolond vagyok megmondani.

-­ Hát csak mondja meg, ha nem szégyelli.

-­ Majd.

A lány felült. Restellt olyan sokáig ott fetrengeni a legény szeme előtt.

Igazán formás, gömbölyű, piros arcú, nevető szemű lányka volt; olyan hamis nézésű volt a szeme, hogy Mihály mindig nevetett, ha bepillantott.

-­ Na, gyüjjön be, na.

-­ Itt is jó.

­- Persze. Minek vóna jó itt, ha odabe is lehetünk?

Mihály már csak azért beszélt, hogy ne hallgasson. Elkapta a lány kezét, s húzta. De ez nem hagyta magát.

-­ Körmére ütök.

-­ De visszaütöm.

-­ Majd elő is veszem a seprűt.

-­ De összetöröm.

-­ Haggya mán a kezem, mer olyat kiáltok!...

-­ De be is tapasztom a száját!

-­ Beleharapok.

-­ Na!... ­ és odatartotta nagy barna öklét, amelyben elveszett a lány gyermekkeze, annak az arca felé.

A lány a dulakodásban lefordult az ágyról, s egyszerre csak ott volt a legény ölében. A két karja közt. Most már igazán nem volt menekülés. A Mihály fejét megcsapta valami hőség, s hirtelen úgy átölelte a lányt, majd összetörte.

Ebben a pillanatban kattant a kilincs. Mire kinyílt az ajtó, már kibontakoztak. Julcsa jött ki. Az összeszorított szájú nagylánynak villogott a szeme.

-­ Hívom, osztán nem gyün ­ szólt Mihály mentegetőzve.

-­ Mér nem jössz? Egy-kettő. Tessék! ­ szólt rá a húgára Julcsa.

Az lesütötte a fejét, hogy eltakarja az égő arcát.

-­ Én nem vagyok úgy kicsípve, mint te ­ mondta.

-­ Mer lusta vagy.

-­ Nem is vagyok olyan friss az ötözésre...

-­ Nem! éppen te nem vagy! Egyebet se szeret, csak a cifrálkodást.


Mihály közbeszólt:

-­ Jó magának így is. Így is elég szép.

Rögtön megbánta, amit mondott.

-­ Elég szép ő. Kivált mikor felhúzza az orrát, mint a pulyka. Olyankor kell látni.

A kisebbik lány csípőre tette a kezét, és visszanyelvelt:

-­ Tessék innen bemenni, hogy szedem rendbe magam. Olyan vagyok, mint egy izé.

-­ Egy borzaskati! ­ szólt Mihály.

A két lány elnevette magát. A nagyobb epésen, a kisebbik vidáman.

-­ Katinak híjják? ­ eszmélt fel Mihály.

-­ Úgy hát! ­ mondta Julcsa.

-­ De bizony nem úgy, hanem Katicának! ­ felelt a kisebbik.

-­ Katica! ­ pittyesztette el a száját a Julcsa. Azzal kinyitotta az ajtót, s előreeresztette a Mihályt.

A legény elfojtotta mosolygását, s az asztalhoz ment; mindenki a helyére ült.

A két férfi a vasút mentén való tehénlegeltetésről beszélt, amibe az asszony is beleszólt néha, hogy az álmosságától szabaduljon. Mihály ránézett a kövér asszonyra, s látta, hogy a pillája majd lecsukódik, s egyre ásít. Ettől őrá is átragadt az ásítás. Elfojtotta, de könny gyűlt a szemébe az erőltetéstől.

-­ Álmos, öcsém?

-­ Én? Dehogy.

És egyre jobban elálmosodva hallgatta a diskurzust. Még neki nincs tehene, nem érdekli a kérdés.

-­ Mennyit fizettünk tavaly szénáért, lányom? ­ kérdezte az apa, s a lány komolyan, nyugodtan, biztosan felelt.

-­ Először hét forintot, azután ötöt, tavasszal huszat.

-­ Derék lány -­ bólintott Mihály, és újra ásított.

Végre bejött a kis borzas Kati is, aki most "helyre Kati" lett, amilyen csinosan átöltözött. Egész kisasszony.

-­ Mán fölöltözött? ­ kérdezte Mihály, s már egy cseppet sem volt álmos.

Katica elnevette magát:

-­ Idebe halotti tort tartanak?

-­ Micsoda beszéd ez? ­ szólt rá szigorúan az apja, de a kislány nem respektálta a szigorú ráncokat.

-­ Na, hát hogy ilyen csöndben üldögélnek.

Mihály hangosan felkacagott.

-­ A mán igaz! ­ kiáltotta.

Katica felsrófolta a lámpát, s amint világos lett a szobában, mindenkinek felderült az arca.

-­ Játsszunk valamit! Tud maga kártyázni? ­ kérdezte Katica.

-­ Filkózni tudok.

-­ Azt elhiszem, hisz olyan filkó maga is.

-­ Ez a lány nem tud becsületet ­ mondta Julcsa.

A többiek nevettek.

Pár perc múlva olyan parázs ütősdijáték folyt négy közt az asztalon, hogy na!

Olyan hirtelen elrepült az idő, hogy mindenki elámult, mikor bejött a tizenegy órás vonat.

Mihály ezután sűrűn eljárt a 37-es őrékhez. Mindjárt második jöttekor valami furcsa megfigyelést tett. Julcsa alig vetett ügyet rá, egészen átengedte őt a Katicának. Mihály csak mosolygott, s erősen megszorította a Julcsa kezét, amit ez kelletlenül engedett oda neki. S amíg Katicával hancúrozott, bolondozott, jól látta, hogy Julcsa egy percig sem pihen, dolgozik, mintha ő ott sem volna.

Már feltűnően sokszor volt itt. Jókedvűen jött, fütyörészve, mint aki tudja, hogy félve várják. Az őrék nem tudták mire vélni, hogy még most sem nyilatkozik. De Mihály nem hagyta apró megjegyzésekkel, tűszúrásokkal kivétetni magából, amit nem akart.

A szülõk egy ideig sajnálták, hogy Julcsa megint árván maradt, de lassan beletörődtek, azt nem lehet parancsolni, ki kit szeressen.

Így húzódott a dolog egészen őszig.

Akkor a nagy darab ember, a 37-es őr, megharagudott, ő nem hagyja tovább orránál fogva vezettetni magát.

Hát, öcsém ­ rukkolt ki -, száz szónak is egy a vége. Szeretném tudni, mi céllal, szándékkal jár a házamba.

-­ Hát, kedves bátyámuram, tudhatja azt maga, ha akarja.

-­ Tudni nem tudom, de gondolom. A lyányom miatt...

-­ Igen. Feleségül szeretném venni a Julcsa lyányát.

-­ A Katicát.

-­ Nem. A Julcsát.

A 37-es őr elámult.

­- Julcsát?

-­ Azt.

Az apa fölállott, s körüllépegetett a szobában. Akkor kikiáltott a konyhába:

-­ Hé! Gyertek csak be, lyányok.

Bejött mindenik, Katica frissen, nevetve, Julcsa mogorván, kelletlenül. Az apjok kézen fogta mindeniket, s Katicát odapenderítette a legény elé.

-­ Hát ezt akarod, ugye?

- Nem én... aztat! ­ és fölkacagott. ­ Hát ha mondom, hogy a Julcsát; akkor a Julcsát! ­ Általános elámulás.

Katica elképedve vetette szemét az ott álló legényre.

-­ Hát akkor mit bolondított engem nyár óta?

-­ Én nem bolondítottalak. Nem eleget cicáztam veled?

-­ Hisz épp a! Cicázzon avval, akit el akar venni!

-­ Há ­ mondta okosan Mihály -, nem értesz te ahhoz, húgám! Van, akivel cicázunk. Van, akit feleségül veszünk. Mert hát olyanok a jányok, ki szép, ki jó...

És vidáman megfogta a Julcsa hirtelen boldogságtól remegő, becsületes, dolgos kezét.

1909

AZ ÉLET HUMORA...

A múltkor azt ígértem, legközelebb csak valami vidám témával jövök. Elég volt a bajokból, kellemetlenségekból, tragédiákból!
Egy kedves, viccesnek tűnő levelet kaptam, de az a helyzet, hogy ez tulajdonképpen színigaz... Vagyis, az élet humora! Bizony, így van ez jól, ha tudunk nevetni önmagunkon, nehézségeinken, "kínlódásainkon" is! :o)


SZÓVAL: MINDEN SORA IGAZ!
... AVAGY: A NŐK ÉS A NYILVÁNOS WC

Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy legelőször le kell törölni a wcülőkét wcpapírral, majd ezt követően kis darab wcpapírkákat tett az ülőke teljes felületére.

Végül megtanította: "Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre".

Ezt követően megtanította "a pózt", azaz, hogy tartsd meg az egyensúlyodat a vécé felett úgy, hogy rá se ülj, és ne is érj hozzá a felületéhez.

"A Póz" megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében, amely végigkíséri őt egész hátralévő életében. De még felnőttként is nehéz megtartani, amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.

Amikor el "KELL" menned vécére nyilvános helyen, azzal fogsz szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz., mosolyogva, kedvesen, és látod, ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy "behugyozom".

Végül rád kerül a sor, de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy "ne haragudj, a kislányom nem bírja már tovább".

Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.

Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik és ráveted magad, szinte kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.

Bemész és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem baj. Rátennéd a taskád az akasztóra de nincs (sosincs), gondolod majd a kilincsre, az sincs, ezért szemügyre veszed a területet, lenézel a földre és látod, hogy gyanús, meghatározhatatlan víz van a földön, nem mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, hogy himbálózik alattad, nem beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert annyira tele van, hogy alig bírod el, olyan dolgokkal, amiket szép lassan tettél bele, de a nagy részét nem is használod, de mégis ott van, hátha kelleni fog valamikor.

De visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid és odateszed magad "a pózba". Micsoda megkönnyebbülés!!!... Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy a combjaid elkezdenek remegni, mert lógsz a levegőben, a lábaid behajlítva, a bugyid elvágja a vérkeringésedet a combjaidban, a kezed, amely tartja az ajtót kinyújtva és egy 5 kilós táska a nyakadban.
Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél, nem volt időd letörölni a vécédeklit és bevonni papírral. Valószínűleg nem történne semmi, ha leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: "sose ülj rá a nyilvános vécékre", ezért úgy maradsz "a pózban" remegő lábakkal.

De jaj. egy rossz kalkuláció miatt érzed, ahogy egy vékony sugárban végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a harisnyád is olyan lett!!!

Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet ne érje, de hát óriási koncentrációt igényel megtalálni a helyes "pózt".

OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget, és inkább elkezded keresni a wcpapírt, de a k. életbe!!!

Üres, nincs papír (mindig üres)! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papírzsebkendő, de ahhoz, hogy megkeresd, el kell engedned az ajtót. Egy pillanatra kételkedsz, hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni, muszáj elengedni.

És persze, hogy amikor elengeded, valaki belöki az ajtót, amit meg kell fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal, miközben
kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!! Viszont ekkor megbizonyosodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az információ, aki kint várakozik, ezért az ajtót már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rád törni (ebben mi nők, nagyon tiszteljük egymást) és végre nyugodtan elkezdheted keresni a papírzsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni, de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel egyet.
Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az erőltetett testtartásban, amiben még mindig vagy, a vádlid már majdnem szétrobbant.

Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról.

És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem, és hát valljuk be, "nem tudhatod milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen"... Már teljesen ki vagy merülve mire felállsz, nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a wc-t.

Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan sok fajta szenzoros csap van manapság, és addig érintgeted, amíg egy hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a notre-dame-i toronyőr púposa lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról.
A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba, mert ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre áldozni, és kimész.

Ha szerencséd van nem húzol magaddal egy darab papírzsebkendőt a cipődön vagy ami még rosszabb nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat és kivillant a feneked.

Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfi vécébe, kijött és még egy újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.

"Miért voltál bent ilyen sokáig?" - kérdezi az idióta.

És csak ennyit válaszolsz: "Sokan voltak".

Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba, szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy, az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót és a harmadik beadja a papírzsebkendőt az ajtó alatt, és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a "pózt" és a méltóságodat.

Köszönöm mindazoknak akik, voltatok velem mosdóban és voltatok fogasok vagy tartottátok az ajtót!!!...
De ez az írás minden olyan férfinak is szól aki eddig nem értette, miért mennek a nők egyszerre vécére. Íme a válasz.

:o))

FONTOS FELHÍVÁS!

Megint kaptam valamit...
Egy fontos felhívás, hogy tehessünk önmagunkért, környezetünkért, életünkért.
Íme:
Látogass el a www.eghajlatriado.hu weboldalra, majd a főoldalon található "Online aláírásommal támogatom a klímatörvényt!" linkre kattintva válaszd ki a lakhelyed szerinti országgyűlési képviselőd. Egy kattintással küldj neki levelet arra vonatkozóan, hogy támogassa ő is a kezdeményezést, és így 2010-re legyen klímatörvényünk.
A javasolt klímatörvény főbb elemei
1.) Éves ütemezés szerint csökkenteni kell hazánkban a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását! Javaslatunk szerint 2012-tõl évente átlag 1%-kal kell csökkenteni a fosszilis energia felhasználását. Az intézkedésre nemcsak azért van szükség, mert csökkenteni kellene az üvegházgázok kibocsátását, hanem azért is, mert hazánk nagymértékben függ a külföldről beszerzett olajtól és gáztól. Ez a helyzet biztonsági szempontból elfogadhatatlan, a hazai fogyasztó teljesen védtelen az állandó energia áremelkedéstől.
2.) Évente ütemezett módon helyettesíteni kell a fosszilis energiahordozókat megújuló erőforrásokkal (nap-, szél- és geotermikus energia), illetve növelni kell az energiafelhasználás hatékonyságát.
3.) A klímatörvény egy átfogó eszköz, amely a termelés és fogyasztás egész rendszerében képes elérni, hogy annak energiafelhasználása csökkenjen. Az energiacsökkentési célokat egy ún. energiakvóta rendszerrel látjuk megvalósíthatónak. Ez azt jelentené, hogy az évente megadott energiafogyasztás csökkentési céloknak megfelelő mennyiségű energiafogyasztási jogot osztanának szét a termelők és fogyasztók között. A már jól működö kereskedelmi rendszerekhez hasonlóan, a kvótákkal szabadon lehetne kereskedni, azaz a megtakarítani képesek eladhatnák a többet fogyasztóknak. A rendszer így biztosítaná a szociális igazságosságot és a környezettudatosság növelését.
4.) Szükség van egy visszatérülő alap létrehozására. A visszatérülő alap lényege, hogy a társadalom minden szereplőjének felkínálja a lehetőséget az energiatakarékossággal, hatékonysággal, és megújuló kapacitásokkal kapcsolatos beruházások finanszírozására. Az alap kamatmentes, teljes körű pénzügyi támogatást adna a fenti beruházásokhoz. Az alapba történő visszafizetést a megtakarítások garantálnák, az alap forrását pedig az energiakvóták eladása biztosíthatná. A rendszer így jelentősen élénkítené a gazdaságot és az innovációs lehetőségeket.

KÖSZÖNÖM, HOGY MINDAZOKNAK TOVÁBBÍTOD EZT A LEVELET, AKI SZÍVÉN VISELI A KLÍMA VÉDELMÉT!