Szomorú...

Sokan, nagyon sokan mennek el örökre... Köztük, nagyjaink. Döbbenetes látni, megélni, hogy akik vidámabbá, szebbé, teljesebbé, okosabbá tették az életünk... nos, ők is csak halandó emberek. Bár, már önmegában ez is baj. A halandó. Tudjuk, természetes. Tudjuk, az élet rendje. És, mégis... sosem fogjuk igazából negszokni, elfogadni. Én is írtam pár szomorú emlékezést. Emlékezést olyanokról, akik az élet különböző területein, nagyot alkottak, s már nincsenek köztünk.
Popper Péter még hetven éves sem volt... Mikola Klára februárban hunyta le örökre a szemét. Még csak a negyvenhetedik életévében járt.... Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészünk, Körmendi János 81. éves volt, mikor, 2008-ban, itthagyott minket. Ma is hiányzik. Szintén a 2008-as év vesztesége volt Zoltán Béla, a Benkó Dixieland Band együttes trombitásának halála. Ugyanabban az évben, 2008 movemberének végén halt meg Flipper Öcsi. Ő még csak 46 éves volt! A szomorú esemény kapcsán, -pl., a Képes Újság megemlékezéséhez-, kollégájával és barátjával,a legifjabb Járóka Sándorral (Djaroka) készítettem interjút. Aki, nem sokkal zenérsztársa előtt, édesapját, a híres prímást vesztette el. Mégis, az apa számára, ez talán megváltásnak tekinthető, hisz évek óta kómában feküdt. Egyáltalában nem volt idős. De az, hogy tavaly, a 38 éves fia is követi... az tényleg döbbenetes.
Daróczi Dávid is fiatalon, tragikus körülmények közt, hirtelen hagyott itt minket.
Nagyon hiányzik Kishonti Ildikó, fiatalon távozott Albert Györgyi...
Ha a korábbi éveket nézzük: Dargay Attila, Gerald Durrell, Simándi József, Shütz Ila, Cserháti Zsuzsa, Tolnay Klári... s ahogy megyünk visszafelé az időben, gyarapszik a sor. Nem gyarapítom... emlékszem.
Mert, csak egyet tehetünk: őrizzük emléküket, örökségüket.

Történt egy, s más...

...amióta utoljára írtam. Mást ne mondjak, az egész országot lázban tartó, s a pártoskodás révén jó előre sokakat egymásnak ugrasztó szavazás is lezajlott. Beköszöntött a tavasz, bár más, mint lenni szokott. Hűvös. Olyan... angolos...most is esik... Nem baj, amit akartam, éppen elültettem, még, a délutáni derült időben.
De, nem erről akartam mesélni. Elvégre, arra ott a másik blogom...
Volt viszont részem néhány érdekes dologban, mondhatnám, inkább, kedves élményben.
Ismét megtapasztaltam, hogy milyen az igazi anyai szeretet.
Húsvétkor, gyanútlanul, sikerült olyasmit tennünk, amitől az érzékenyebb lelkek, s s tán gyomrok, kissé felbolydulnak... de, nem kell aggódni... kalandnak jó volt.
Spórolós tippeket adtam, és kaptam, sőt, még a régi falvédőkről is eszmét cseréltünk.
Egy kedves történet, Bajkó Kati Gomba kalandja a eszembe juttatta saját hasonló élményemet, ami jó régen esett meg, de máig emlékezetes, nevezetesen, az én gomba pánikomat
Az egészben, egyébként az a legszebb, hogy Katinak meg az én, imént már említetet húsvéti kalandomról ugrott be ez a gombás dolog...
:o)
No, egyelőre ennyit. Akit érdekelnek a sztorik, a címekre kattintva úgyis épp elég olvasnivalót talál, még akkor is, ha én most, nem voltam valami bőbeszédű.