Az élet napos oldalán is olykor megjelennek az árnyak...
Tegnap, késő reggel.
Kedélyes, kellemes hangulat. Meghitt nyugalom.
Fekszem az ágyon, már ébren, csak úgy, henyélve, élvezve a kényelmet...ő is itt van velem. Hozzám simul. Úgy helyezkedik, hogy ujjaim a tarkóját érjék, és én lágyan simogatom. A kis pihék viszonozzák a cirógatást ujjaimon. Az élvezettől félig lehunyja a szemét... szeretem!
Az érzés, persze, kölcsönös. Tudom, sejtjeimben érzem, minden jel ezt mutatja. Így is indult... "Első látásra" ahogyan az meg van írva.
Némán élvezzük a csendes, együtt töltött pillanatokat, perceket. Jó ez a harmónia.
Aztán, lessan megmozdul. Fentről indul, és végighalad a testemen. A könnyű nyáriruha kicsit felcsúszott, csak csípőig fed, így még jobban érzem, kicsit csiklandós, mikor már a combomnál halad. Itt egy kicsit megáll, időzik... vajon...?
Egy furcsa, gyors mozdulat... és aztán, a melegség. A térdem fölött érzem, viszonylag nagy területen, majd tenyérnyin.
Na, igen... egy ekkora papagáj, bizony, már nagyot tud trottyolni!
**********
Hiába, az élet napos oldalán is olykor megjelennek az árnyak. Csak, éppen nincs jelentőségük és, legalább van min nevetni! ;o)
Apropó! A hmmm... melléktermék nem arról híres, hogy szerencsét hoz?
Bejegyzések
