2009. szeptember 14., hétfő

AZ ÁLLATVÉDELEM A BIBLIÁBAN IS FONTOS!

Egy korábbi írásomra bukkantam a gépemen böngészve. Aktuális, most is. Sajnos, nagyon is az...

Dr Olty Márta, Az állatok nyomorúsága című művét csak erős idegzetűeknek ajánlom. ugyanakkor, már, önmagában a kötet bevezetőpője is külön fogyelmet érdemel!

(És, talán ennek kapcsán nem árt elgondolkodni azon is, hogy bármiben, menyni a valóság, az iagzi tartalo,. és mi az, amit mi belelátunk, magyarázunk, mert úgy szretnénk látni, vagy nekün kellemesebb...)





Olykor hajlamosabbak vagyunk az állatokat "lekezelni" alacsonyrendűnek, kvázi megvetendőnek tartani ( én soha!!! csak a fogalmazás kedvéért írtam így). Ennél is többször fordul elő, hogy az állatokat nem mint gondoskodásunkra szoruló lényeket tekintik, akikért felősek vagyunk, hanemértünk, kedvünkért, hasznunkért való "tárgyaknak" szinte.



Megdöbbentő példája ennek az, ahogyan sokan még a bibliai előírásokat is értelmezik.



Nem muszály hívő embernek lenni, persze, de, azthiszem, abban egyetérthetünk, hogy a vallási törvényeket követő, ezek szerint élő emberek - lett légyen szó bármely vallásról, egy-két különös szélsőséget leszámítva - általában az egymásra figyelés, tolerancia, segítés, becsület jegyében élnek.



A minap volt alkalmam beszélgetni egy frissében megtért fiatalemberrel. Határozottan jót tett neki a vallási közösség, kedvetlensége, életuntsága, korábbi morgolódás eltűnt. Lelkes, és vidám. Csak most meg mindenkit meg akarna téríteni. Kissé elvetette a sulykot, van akit zavar. Ez a kisebbik baj. A nagyobb, hogy nem látja át igazán a dolgokat.



A nekem tartott lelkes préfikációjában is érzékeltem, nem igazán érti, éli, érzi át, amiről beszél, csak szajkózza a hallottakat. Ennél fogva kezdett nekem olyanokat is mondani, hogy ne törődjek ezzel a kutyával ( az enyémmel, akit egyébként szeret) csak Istennel: "Neked nem a kutya felé van feladatot, hanem Isten felé. "- mondta, mert, hogy az állatokat Isten az embernek teremtette...



És, hogy Jézus nem az állatokért halt meg, hanem az emberért!



Már, majdhogynem az jött le az egészből, hogy az állatok játékszerek...



Próbáltam magyarázni neki, hogy nem egészen így van, a felelőség a miénk irántuk.





Ha pedig a bibliát vesszük, az állatoknak nem volt bűne, csak az embernek, az emberek bűneinek megváltásáért halt meg Jézus. Szóval, már tartozunk az állatoknak, mert ők békességben éltek a paradicsomban, aztán jött első druszám, aki - na, jó , a kígyó tanácsára, de hol van itt a többi állat - belekajált az almába, aztán tessék, szívtak miattunk az állatok is. Kajálhatják fel egymást, lehet vadászni... küzdelem és menekülés az életük...



Az, hogy mi vagyunk az "uralkodók" nem elnyomó hatalmunk, hanem felelősségünk jelzi...



Mintha kicsit elgondolkodott volna... nem tudom.. Remélem, megértett.



Nálam azonban sokkal szebben, érthetőbben magyarázottan olvasható ez az említett könyv bevezetőjében.



Íme:



– részletek Olty Márta: „Az állatok nyomorúsága” című könyvének bevezetőjéből –



Mindenki tudja, hogy a Biblia elbeszélése szerint az első emberpár Istentől egyetlen tilalomban részesült, nevezetesen hogy ne egyenek az Éden-kert közepén elhelyezett fa, az erkölcsi tudás („a jó és rossz tudása”) fájának gyümölcséből.



Az már kevésbé ismert, vagy legalábbis nem szokás figyelembe venni azt, hogy a Mindenható három pozitív törvényt is előírt számukra, amelyek a hívő ember szemében mindmáig kötelező érvényűek. Isten ugyanis, közvetlenül az ember teremtése után, megáldotta őt, majd így szólt hozzá: „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek meg a földet, és hódítsátok meg azt. S uralkodjatok a tenger halállományán, az ég madarán és mindenféle állaton, amely a földön mozog” (Mózes I. könyve, 1. fejezet 28. vers).



Az isteni parancs első két törvényét mára megvalósította, talán túl is teljesítette az ember. Elvégre jelenleg több mint hatmilliárdan vagyunk, s a térképről is végképp eltűntek mára azok a fehér foltok, amelyek e sorok írójának ifjúkorában még az iskolai mappát díszítették.



Ám megtanultunk-e úgy uralkodni az állatvilág felett, ahogyan azt a Szentírás szelleme és betűje elvárja tőlünk? Tudjuk-e, mit jelent pontosan az „uralkodjatok rajtuk” bibliai kifejezése?



Erre a kérdésre akkor kaphatunk feleletet, ha megvizsgáljuk, milyen igéket használ a Szentírás eredeti héber szövege az uralkodásra, s ezek közül melyik szerepel a fenti idézetben. A Biblia könyveiben ugyanis összesen négy ilyen igét találunk, amelyek mind más-más tartalomról szólnak, s amelyek egymástól olykor csak árnyalatnyi, mégis (esetünkben) jelentős, mondhatni alapvető eltérést mutatnak. A szóba jöhető igék a következők:



1. solét — az elnyomással, az erőszakos hatalommal való uralkodás igéje, ebből származik a héber silton (= uralom, elnyomás) szó.



2. molékh vagy mamlikh — vezetve, irányítva történő uralkodás. Nem véletlen, hogy ebből az igéből erednek a király ( melekh) és a királyság, uralom ( mamlakhá) szavai is.



3. mosél - az igazgatással és a rendezéssel gyakorolt uralom igéje, ezért ennek rokona a ma is használatos memsalá (= kormány) főnév.



4. S végül, az általunk idézett bibliai versben található rode (= gondoskodva uralkodni) igéje, amely az ember feladatát jelölte volna ki az állatvilággal szemben!



A bibliai teremtéstörténetben az állatok megalkotása közvetlenül megelőzi az ember teremtését. Ebből a Talmud írásmagyarázata így következtet: „ Azért teremtette Isten előbb az állatokat, és csak azután az embert, mert így figyelmeztette őt, hogy ügyeljen azokra, akik megelőzték őt a teremtés történetében” ( Szanhedrin 38/a.). Sajnálatos tény, hogy ennek a gondolatnak a tanulságait az ember mindmáig nem tette magáévá.



A bibliaolvasó ember számára közismert, hogy a vízözön után Isten szövetséget kötött az emberrel, ennek jele a szivárvány. Ám, ha figyelmesen elolvassuk a Szentírás szövegét, láthatjuk, hogy a Világ Ura nem csupán az emberrel, hanem az állatokkal, minden élőlénnyel egyaránt kötötte meg ezt a szövetséget.



„Íme, én szövetséget kötök veletek és magzataitokkal, akik utánatok (jönnek), valamint minden élőlénnyel, akik veletek vannak, a madarakkal, a barmokkal és a föld minden állatával, akik veletek vannak, mindegyikkel, aki a bárkából kijött, a föld minden élőlényével” (Mózes I. könyve, 9. fejezet 9-10. vers).



A bibliai kijelentés látszólag bőbeszédű, holott alapszabály a Szentírásban, hogy nincs és nem lehet fölösleges szó a szövegben. Az ismétlés itt azonban indokolt: arra utal, hogy még a bárkán kívül maradt élőlények (például a halak) is fontos partnerei az Istennel kötött szövetségnek.



A fentiekhez hasonlóan, megismétli a Szentírás az állatokkal kötött szövetség tényét a szivárvány megjelenésekor: „Ez a szövetség jele, amelyet megállapítok köztem és köztetek és minden élőlény között, amely veletek (van), nemzedékeken át, örökre” (ugyanott, 12. vers).



Ebből úgy tetszik, hogy a Biblia értelmezése szerint Isten köti a szövetséget, de az érvényes az ember és az állatok közvetlen és elszakíthatatlan kapcsolatában.



„Minden élőlény, amelyet a Szent, áldott legyen, világában megalkotott, egyetlen egy sincs közöttük, amelyet hiába teremtett volna” — hangoztatja a Talmudban Jehuda rabbi, mestere, Ráv nevében. „Lásd, — folytatja —, Isten együtt gondoskodik az emberről és az állatokról! Hiszen Jónás könyvének végén olvassuk, hogy Ninivét sem pusztította el, mert sok együgyű ember és állat lakta. S a vízözön idején is egyaránt gondoskodott az ember és az állatok túléléséről” ( Sabat 77/b.).



„... s így szólt az Örökkévaló magában: Nem fogom többé megátkozni a földet az ember miatt, mert rossz az ember szívének akarata fiatalkoránál (neveltetésénél) fogva. És nem fogom többé sújtani az összes élőlényt, ahogyan tettem” (Mózes I. könyve, 8. fejezet 21. vers).



Nehezen érthető mondat ez a Bibliában, hiszen ha Isten megígéri, nem hoz többé vízözönt a földre, miért nem az ember érdemeire, miért a rosszakaratára hivatkozik? Ha viszont „rossz az ember szívének akarata ifjúkoránál (egyesek téves fordításában születésénél) fogva”, akkor miért nem akarja Isten ezért őt inkább megbüntetni, miért ígéri épp azt, hogy nem sújtja többé, hogy nem hoz többé vízözönt a földre? A válasz voltaképpen kézenfekvő:



Isten megbánta, hogy az ember miatt vízözönnel sújtotta az egész földet, hogy elpusztította az állat- és a növényvilágot. Elvégre az ember nem javult semmit!




Az állatok vagy bármely más élőlény kínzásának (héberül cáár báálé hájim) minden fajtáját erősen tiltották a Biblia földjén, az ókori Izrael államában.



Ez az egyik sarkalatos tilalom a Biblia szerint, s ezért zsidó embernek nem is volt szabad fegyverrel vadásznia. Csapdát ugyan állíthattak, de csak az olyan állat számára, amelynek húsát megették, s ez is csak úgy történhetett, hogy az állat ne szenvedjen.



/.../ Vadállatok támadása esetén az önvédelmet ugyanis megengedi a hagyomány. Ám, ha egy város vezetősége elhatározza valamely oroszlán kilövését, 23 tagú bizottság döntésére volt szükség, miközben a bíróság két vagy három tanú egybehangzó állítása esetén bárkit halálra ítélhetett.



Az ókori uralkodókkal ellentétben, a zsidó királyok egyáltalán nem vadásztak. Az idegen származású, Rómában nevelkedett Heródes ebben is kivételnek tekinthető, amiért egyébként a rabbik erősen megrótták őt.



A zsidó hagyomány megengedhetetlennek tartja a vadászatot, akárcsak az állatversenyekkel kapcsolatos „sportokat”. Akik a római korban divatossá lett lóversenyen vagy a galambversenyeken részt vettek, megbízhatatlanságuk miatt, még tanúk sem lehettek.



Simon ben Pazi rabbi a Talmud írásmagyarázatában kifejti: „Mit is jelent a Zsoltárok könyvének kezdősora: 'Boldog az ember, aki nem járt a gonoszok tanácsában, sem a vétkesek útján nem állt, sem a gúnyolódók ülésén nem vett részt'? Mindez arra a férfira vonatkozik, aki nem járt a színházi és cirkuszi játékokban, sem a kutyákkal űzött vadászaton” ( Avoda Zara 18/b.). Az ókori római teátrumokban és cirkuszokban ugyanis rendszeresen olyan „játékok” folytak, amelyek tömeges állatöldöklésben csúcsosodtak ki. Az egyik legkiválóbb középkori rabbi, Rothenburgi Méír (1220-1293) fogalmazta meg legpregnánsabban a vadászatról — a Biblia szellemében — kialakult zsidó véleményt: „Aki kutyákkal történő vadászatot tart, mint a nem zsidók, nem lesz helye a jövendő világban. Különösen tilos állatokat vadászni íjjal, lándzsával vagy puskával, mivel egyébként is tilos enni a zsákmányból, mert (az állat) sebei által, széttépve szenvedett ki, s mivel (elejtése) szórakozás kedvéért történt” ( Responzumai, 66/b.).

Az sem véletlen, hogy „az irgalmasság parancsolatát” a Szentírás éppen az állatokkal való bánásmód példájával, a fészekből kiemelt tojás előírásával fogalmazza meg. „Ha utadon eléd kerül egy madárfészek, bármely fán vagy a földön, s benne tojások vagy fiókák vannak, és az anyaállat ott pihen a tojások vagy a fiókák fölött, el ne vedd az anya alól a fiókákat! Küldd el előbb az anyát, s azután vedd el a fiókát, hogy jó legyen neked, s hogy hosszú életet élj” (Mózes V. könyve, 22. fejezet 6-7. vers).

Számos hasonló törvényt találunk Mózes rendelkezései között, amelyek mind az állatok védelmét szolgálták. Így például tilos volt bekötni a nyomtató ló szemét, amit az állat megtévesztéséül gyakoroltak.

Tilos volt a nyomtató ökör száját is bekötni (Mózes V. könyve, 26. fejezet 3. vers): ha már munkát végez az állat, hadd egyék is belőle.

Nem engedték meg, hogy az ökröt és a szamarat egyazon járomba fogják, mivel a gyengébb állat képtelen lenne követni az erősebb iramát stb.

/.../

Ugyancsak az állatvédelemre utal az a zsidó gyakorlat is, hogy tilos olyan fát kivágni, amelyen madarak fészkelnek.


Elég legyen Bileám (Bálám) szamarára utalni, aki bölcsebbnek bizonyult gazdájánál, a nagyhírű varázslónál. Az állat héber szava ( hajá) magyarul ennyit tesz: élő, a Szentírásban gyakran előforduló „élőlény” ( nefes hajá) kifejezés pedig szó szerint élő lélek. Ebből következik, hogy a bibliai gondolkodásban az állatnak is van (animális) lelke.


Az ókori zsidó mesterek szoros kapcsolatban éltek állataikkal. „Tilos az embernek mindaddig ennie, — tanította Jehuda, Ráv nevében — , amíg előbb állatait meg nem etette. Hiszen a Bibliában ez áll: Adok majd füvet a meződön, állataid számára, és csak azután olvassuk: Enni fogsz, és jóllaksz” ( Brakhot 40/a.).

Ezért aztán „ Senkinek sem szabad állatot vennie, ha korábban nem biztosította számára a szükséges táplálékot” (Talmud Jerusalmi, Ketubot 4, 8.).




A bensőséges kapcsolat talán legszebb példája Aszi rabbi mondása, aki úgy véli, a háziállat elhozza számára, otthonába a természet, a mezők üzenetét. „Soha nem szólítottam a feleségemet feleségemnek, az ökrömet ökrömnek, hanem a feleségemet így hívtam: házam, az ökrömnek pedig ezt mondtam: mezőm” ( Sabat 118/b.).



A jól ismert zsoltárvers is egymás mellé helyezi az élőlényeket: „Embert és állatot segíts meg, Örökkévaló!” (Zsoltárok könyve, 36. fejezet 7. vers).



Raj Tamás



********************-



A könyvet valószínüleg nem fogom elolvasni.



Félek tőle.



De hasznos, és fontos munka. Olty Mártát személyesen ismerem, becsülöm. Tudom hogy csak színvonalas munka kerülhetet ki a kezéből. Oylan, ami hasznos. Meggyőzhet kétketőked, szkeptikusokat, felnyithat eddig lezárt szemeket.






Így ajánlom mindenki figyelmébe, aki embernek érzi magát, s aki nem igazán ismerős a mai állattartási, nevelési szokások, az állatvágóhidak, haszonállat tartó telepek, állatviadalok, versenyek, sintértelepek és hasonlók világában. FONTOS TUDNI mi zajlik körülöttünk.






Befejezésül még csak annyit.



"Minden nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége megmutatkozik abban, ahogyan domesztikált és vadon élő állataival bánik."



-mondta Gandhi




Ehhez hozzátenném, az egyes emberé is. S ahogyan az állatokkal, nagyon hasonlóan egymással is.



Az igazi "uralkodó" nem hajszol elismerést, dicsőséget. Tudja, hogy megérdemli. Ezért nem várja bizonyságát és ennek jeleit.


Módszere pedig nem az egoizmus, hanem az empátia, nem az elnyomás, hanem a gondoskodás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése