DÖBBENET!

No, ez nem éppen vidám hír. Viszont meglepő, és mellbevágó. Ilyesmi, itt, a szomszédban, nem is olyan régen?
A cikket kedvenc levelezőlistámon kaptuk egyik társunktól. Most küldte, nyilván ő is most bukkant rá, az adatokból azonban kitűnik, az esemény immár 3 éves. Mégsem tudunk sem róla, sem előzményeiről...

MEGEMLÉKEZÉS A CIGÁNY RABSZOLGASÁG ELTÖRLÉSÉRŐL

A múlt héten Bukarestben a romániai cigány szervezetek és a civil társadalom képviselői közös felvonulással emlékeztek meg egy rossz emlékű, mégis szinte ismeretlen jelenség, a cigány rabszolgaság felszámolásáról.


A bukaresti Egyetem tér
Épp 150 éve – 1856. február 20-án – törölte el Barbu Ştirbey fejedelem végleg Havasalföldön a cigányok rabszolgaságát. Ezzel pont került egy több évtizedes folyamat végére, amely során a két dunai fejedelemségben – Moldvában és Havasalföldön – kb. negyedmillió cigány nyerte el szabadságát.

Az egykori rabszolgák leszármazottainak „Menete a szabadság felé" áthaladt a román főváros központján, és koszorút helyezett Mihail Kogălniceanu Bukarest központjában álló szobrához. (Kogălniceanu írta alá miniszterelnökként a cigányok felszabadításáról rendelkező határozatot). Ezt követően az Egyetem tér érintésével a Patriarkátus elé vonultak, ahol átadtak egy memorandumot, amelyben a román ortodox egyház hivatalos állásfoglalását kérik a cigány rabszolgaság kérdésében, valamint hogy a gesztust szociális, kárpótlás jellegű akciók is kísérjék. A rendezvény cigányzenével záródott.

A romák parlamenti képviselője, Nicolae Păun kifejtette, hogy az 1856-os felszabadítás csupán az intézményesített rabszolgaságból a szociális rabságba való átmenetet jelentette, az pedig mindmáig tart. A képviselő rámutatott, hogy a médiában gyakran előforduló, luxusautós, felékszerezett és palotákban lakó cigányok képe elhomályosítja azt a tényt, hogy a legtöbb roma nagyon rossz körülmények között él. „Legalább egymillió szociális rabszolgánk van", mondta Păun, és azzal vádolta a román államot, hogy nem ismeri el azokat a hibákat, amelyeket a múltban követett el cigány nemzetiségű polgárai ellen. A képviselő szimbolikusan több „felszabadítási bizonyítványt" is kiosztott – a 150 évvel ezelőtti törvénykezési aktusra utalva –, ő maga kapta az 1. számút.

Constantin Bălăceanu-Stolnici akadémikus elismerte, hogy az ő családja is – csakúgy, mint a többi bojárcsalád – rendelkezett cigány rabszolgákkal. Az akadémikus ezért bocsánatot kért, bár az ősei már 1835-ben önszántukból felszabadították saját rabszolgáikat.

A cigányok a dunai fejedelemségekben

Sir Angus Fraser a cigányok történetéről írt munkájában rámutat, hogy a cigányok már megjelenésük, a 14-15. század fordulója óta egyfajta alávetettségben éltek a dunai fejedelemségekben – valahol a rabszolgaság és a jobbágyság között. A cigányok birtoklása eleinte ugyan az adójuk feletti rendelkezést jelentette, de ez idővel közvetlenül az adózók feletti rendelkezéssé változott, mivel a cigány alattvalók a gazdaság egyre értékesebb szereplőivé váltak. A patkolókovácsok, lakatosok és bádogosok vándorlását épp rabszolgasorba vetésükkel korlátozták.

A cigányság helyzete a 19. században sem nagyon különbözött a négy évszázaddal korábbitól. A birtokos alapján három nagyobb csoportjuk létezett: a korona tulajdonába tartozók (ţigani domneşti), a kolostorok birtokában lévők (ţigani mănăstireşti) és a bojárok rabszolgái (ţigani boiereşti). A két román fejedelemségben a 19. század derekán hozzávetőlegesen 250 ezer cigány élt, a lakosságnak vagy 7 százalékát alkották. Társadalmi helyzetük az amerikai rabszolgákéra emlékeztetett, gazdáik akár meg is ölhették őket, a fegyelemsértést pedig kegyetlenül megtorolták. Mihail Kogălniceanu egyik munkájában beszámol róla, hogy gyerekként Iaşi-ban, Moldva fővárosában, láncra vert, nyakörvet viselő cigányokat látott, akiket családtagjaktól elszakítva, barmok módjára adtak-vettek. A kép a polgárháború előtti Egyesült Államokat vagy Brazíliát idézi.

A cigányok felszabadítására tett első kísérletek már a román fejedelemségek orosz megszállásának idejéből – az 1820-as évekből – származnak, de egyelőre sikertelennek bizonyultak. Az 1830-40-es években, a Párizsból hazatérő, a nyugat-európai felvilágosodás szellemiségét magukkal hozó fiatal bojárok és értelmiségiek hatására azonban a körülmények gyökeresen megváltoztak. Bár eleinte a cigány rabszolgaság kérdése a reformerek törekvéseinek csupán a perifériáján helyezkedett el, az abolicionizmus eszméje fokozatosan mégis egyre jobban terjedt. Egy svájci értelmiségi, aki sokáig élt Moldvában, a következő kérdést szegezte a román társadalomnak: „Merészelitek-e valaha is a civilizált népek közé sorolni magatokat, amíg az egyik hírlapotokban az olvasható, hogy fiatal cigányleány eladó?" A rabszolgaság intézményét az ortodox egyházból is számos bírálat érte, annak ellenére, hogy a kolostorok sok cigányt birtokoltak, így azok az állapot fenntartásában voltak érdekeltek. A jég azonban fokozatosan megtört. Alexandru Ghica havasalföldi vajda 1837-ben 4000, a korona birtokába tartozó cigánycsaládot szabadított fel és telepített le. Moldvában az 1840-es években felszabadították először a fejedelmi, majd a kolostori tulajdonba tartozó cigány rabszolgákat. Havasalföldön 1847-ben rendelték el az egyházi rabszolgák felszabadítását. Komoly lökést adtak az abolicionista mozgalomnak az 1848-as események, valamint a Habsburg Birodalomban végbement jobbágyfelszabadítás is. Az összes cigány rabszolga felszabadítása – a reformerek törekvései és az európai közvélemény figyelme ellenére – azonban még évekig elhúzódott. A bojárok még az 1850-es években is ragaszkodtak rabszolgáikhoz. Végül Gigore Ghica, Moldva fejedelme 1855-ben törölte el „a barbár társadalom megalázó maradványának" nevezett rabszolgaságot, örökre megtiltva az emberkereskedelmet. A cigányok felszabadítása kártérítéssel ment végbe, a bojárok meghatározott összeget kaptak volt rabszolgáikért. Havasalföldön néhány hét múlva, 1856-ban született meg a felszabadításról szóló döntés.



Vándorló cigányok (1837) - forrás:wikipedia
A cigányság jelentős része még napjainkban is a társadalom perifériáján él – nem csak Romániában. Egy nemrég közzétett – a múlt évre vonatkozó – Európa tanácsi jelentés rámutatott, hogy Romániában továbbra is diszkrimináció sújtja a romákat. Jóllehet említést tesz a törvénykezésben végbement pozitív lépésekről is, a jelentés szerint a romákat hátrányos megkülönböztetés éri a munkaerőpiacon, az oktatáshoz való hozzáférésben, valamint a nyilvános helyeken, de gyakran vannak kitéve rendőri erőszaknak is. Bírálat érte a román médiát és a kormányzatot is, mivel az nem tett komolyabb lépéseket a helyzet javítása érdekében. A jelentés felrótta azt is, hogy még csak kevés valósult meg a négy évvel ezelőtt kitűzött program céljaiból, és hogy a diszkrimináció elleni harc továbbra is ismeretlen a szélesebb közvélemény számára. A romániai kutatók jelenleg 1-1,5 millióra teszik a romák számát az országban, de vannak, akik ennek a duplájáról, több mint 2 millió főről beszélnek.

Forrás: Adevărul, România Liberă, Jurnalul Naţional, Sir Angus Fraser: A cigányok. Osiris, Budapest, 1996., Viorel Achim: Cigányok a román történelemben. Osiris, Budapest, 2001.


Szerző: Zahorán Csaba